|
ÉVVÉGI
PROGRAMKAVALKÁD 2008
Készült: 2009. január 15.
Fotógaléria
2008. december
6.
A Télapó, az a
világ összes gyerekeinek a Télapó. Holdsugaras Amerikai Kuckó,
A fenti cím alatt tartottuk meg a Holdsugaras
Amerikai Kóckóban a művelődési/nyelvi műhelymunkát. A gyerekek a Szerbiai
Amerikai Nagy követségtől kapott télapós szimbólumokkal ismerkedtek: a
kandallós, hócipős falinaptárral valamint Péter Izabella műhelyvezető nemzetközi
Mikulás áttekintését hallgatták meg. A világhálón való kalandozás tárgya és
célja is a Mikulás volt.
2008. december
9.
Első
vendégszereplésünk a sportmozgásos performansszal. Kizúr István Általános
Iskola,
A performansz a sportmozgás, a zene és a film
ötvözetével sajátos, közvetlen „művészi” nyelven tárja a fiatalok elé a
kábítószer-fogyasztás és egyéb függőség betegségek tragikus következményeit és
ennek alternatíváját, a sportolást. Ezúttal a „holdsugaras” fiatalok
produkciójukkal a szabadkai Kizur István Általános Iskolában léptek fel december
9-én, 16 órai kezdettel Dulić Vesna igazgató és az iskola kollektívája
meghívására.
2008. december 13.
Dr. Faragó
Sándor –
„Pingpongdoki” emlékverseny, Szentendre,
A szabadkai Holdsugár Klubok fiataljainak egy
csoportja, Galac Ferenc tanár/programkoordinátor vezetésével részt vett a tavaly
elhunyt dr. Faragó Sándor, alias Pingpongdoki emlékére Szentendrén szervezett
emlékversenyen. Ferenc barátunk nem lenne ízig-vérig pedagógus, ha nem
szervezett volna a gyerekeknek valami különleges programot Budapesten is.
Elvezette őket egy csodálatos helyre, ahol a gyerekek „élőben” örülhettek a
tengerek élőlényeinek. Ez volt a TROPICARIUM OCEANARIUM. Visszatértük után volt
miről mesélniük nem csak szüleiknek, iskolai barátaiknak, hanem még a
biológiatanáraiknak is. A fiatalok az emlékbajnokságon jól szerepeltek: A
felsős fiúk csoportjában. Szinánovity Denis második,
Bogisics Nemanja pedig negyedik helyezést ért el, a középiskolás fiúk
csoportjában Csalov Aleksandar első
helyezést, a felsős lányok csoportjában Alekszics Luna pedig 3. helyezést ért
el.
Minderről élménybeszámolót Alekszics
Luna írt, amit a lentiekben olvashattok.
2008. december 19.
Óévbúcsúztató és
szünidőköszöntő ünnepség és bajnokság a Holdsugár Klub 4-ben,
A Holdsugár Klub 4-et vezető Galac Ferenc tanár úr
(Kizur iskola) eddig még nem tapasztalt gazdag programot állított össze az Óév
és az első (iskolai) félév búcsúztatására. Ezúttal a programok sorszámmal való
megjelöléséhez kell folyamodnunk, mert fennáll az a veszély, hogy valamelyiket
kihagyjuk a felsorolásból. Tehát:
1. Többnyelvű verses, dalos, zenés ünnepi
műsor a Holdsugár Klub 4 fiataljainak bemutatásában, ahol az ének- és
kórusszámokat Galac Ferenc tanár úr kísérte harmonikán.
2. A Majsai Úti Általános Iskola diákcsoportja
hagyományos Betlehemes játékkal lépett fel. A hatalmas sikert aratott
„alakoskodást”, verselést, énekeket és mondókákat Kokotovics Rita tanítónő
tanította be a gyerekeknek. Köszönjük, hogy eljöttek, és bemutatták ezt a szép
hagyományt, amihez hasonlót a mai gyerekeknek ritkán van alkalmuk látni.
3. A csúcs valószínűleg a „csúcsmászás”,
vagyis a hegymászás volt. A Himalájáról nemrég visszatért szabadkai hegymászó, Planić
Iso kápráztatta el a gyerekeket a Himalája csúcsain készült filmjének
bemutatásával, szóbeli élmyénybeszámolójával és a hegymászó felszerelése egész
készletének «közprédára» bocsátásával. A gyerekek kezükbe foghatták a neves
hegymászó felszerelésének egy-egy darabját, és feélvilágosítást is kérhettek
azoknak rendeltetéséről. Ki tudja, hogy ezek után nem lesz-e a «holdsugaras»
gyerkek valamelyikéből hegymászó?
4.
Végnélküli nyereményjáték, tombola, ami azért említésre méltó, mert több, mint
100 gyermekszív dobbant meg, hogy «valyon mit nyertem», ami nem kis létszám,
pedig két Holdsugár Klubból nem is tudtak eljönni az ünnepségre a gyerekek. A
Télapó puttonyában pedig minden egyes gyerek részére akadt ajándék.
5.
Iszom-, de föleg -eszem köszönhetően a szabadkai FORNETTI gyár gazdag
süteményajándékának. Most aztán kedvére «ismerkedhetett» mindenki a gyár
aprósütemény-választékának széles skálájával.
6. És
örültünk a vendégeknek is, akik Kispiacról jöttek jöttek Galac .... tanár
vezetésével.
7.
Végül következett a bajnokság, ami ezúttal elég rövidre sikeredett (bár éjfél
után egy óráig tartott). Eygszerűen nem jutott rá több idő.
És íme a
beszámoló:
Egy szép nap
Magyarországon
December 13-án,
pénteken Galac tanár ú vezetésével utaztunk Szentendrére, emlékversenyre amit a
Pinpong Doki bácsi emlékére rendeztek.
Egy kis kombival
utaztunk. Az út elég unalamas volt, mert az autópályán nincs semmi látnivaló. A
Tanár úr útközben elárulta, hogy bemegyünk a Tropikáriumba és ennek hallatán
nagyon megörültem, mert én már voltam ott, és gyönyörű. Odaértünk, de sokat
keresgéltünk, mire akadt egy parkolóhely. Végre bementünk a Tropikáriumba.
Nagyon sokféle halat láttunk, krokodilt, meg ízeltlábúakat. A cápák pedig 10
centinyire úsztak el a fejünk fölött. Ez volt a legérdekesebb dolog. Biztos
vagyok benne, hogy mindenkinek tetszett. Azután sétálgattunk az árúházban.
Elindultunk a Hősök terére, de nagy dugóba kerültünk és örültünk, hogy
kikeveredtünk belőle. Siettünk, hogy odaérjünk Szentendrére, mert pici késésben
voltunk. A Hősök terén nagyon szép volt. Az az érdekessége, hogy a vezérek
szobrai vannak kiállítva. A közelben volt a Szépművészeti Múzeum is.
Lefényképeztük, mert ez egy nagyon szép épület, nekem nagyon tetszett. Ezután
elindultunk Szentendrére. Kicsit keresgéltük az iskolát, de végül, egy néni
segítségével megtaláltuk. Mielőtt elkezdődött volna a verseny megnéztünk a
Pinpong Dokiról egy filmet, aki a «Holdsugarat» alapította meg. A filmezés után
elkezdődött a játék. Izgultunk mindannyian, de végül szép eredményekkel tértünk
haza. Amikor nem játszottam, néztem a «Street» kosárlabdázókat. Nagyon érdekes
volt.Én a pinpong-versenyben a harmadik helyet értem el. A többiek is szép
eredményeket értek el. Sok ajándékot kaptunk.
Mindenki
boldogan ment haza. Nagyon jó kirándulás és verseny volt.
Alekszics Luna,
hetdik osztályos
általános iskolai tanuló
|