KIMERÉSZKEDTÜNK
A „NAGYVILÁGBA”
Készült:
2006. június 26–án
Nem
sokkal a Holdsugár Klub 1
házibajnoksága után meghívás érkezett Paskuj Mátyástól,
hogy a szabadkai klubokból a gyerekek egy csoportjával vegyünk
részt a Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesület
2006. Évi Országos Bajnokságán, Szegeden, június 10-én.
Ugyanerre a napra hívta meg a két szabadkai Holdsugár
Klubot Námesztovszki Béla, a
Holdsugár Klub 3 koordinátora, a Bajsai helyi közösség
falunapi ünnepségek keretében megrendezésre kerülő
asztalitenisz-tornára, valamint az amatőr sakkozók szimultán
játszmájára Zavodja Mirko mesterjelölttel. A meghívásoknak
örültünk, hisz mindenki szereti „megmutatni magát”, a
gyerekek közül meg ki tudott volna ellenállni egy utazásnak.
A szervezés – egy napon belül két utazás, tanév vége,
ballagások, záróvizsgák, besegítők hiánya, stb. – nem
ment éppen simán. A szegedi utazást viszonylag
egyszerűen megoldottuk. Azok a gyerekek, akik érvényes útlevéllel
és vízummal rendelkeztek (kilencen), azok a Műszaki Iskola
kombijával és az én jó öreg Renault járgányommal
utazhattak Szegedre, a többi 14 (ennyi hely volt a bérelt
kisbuszban) pedig Bajsára. És 10-én reggel megnyíltak az ég
csatornái, esett az eső, mintha csak dézsából öntötték
volna. A bajsai útra mindössze 10 gyerek jött el, mindenki bőrig
ázott, de ennek ellenére is nagyszerűen
érezték magukat, és senki se betegedett meg közülük.
Délutánra
lecsöndesedett az
idő, a szegedi
út, a hideg ellenére,
már kellemesebb
volt.
A
sportrendezvényekről
részletesen nem számolnék
be. Ez maradjon a szervezők előnyjoga. A két rendezvénynek
azért volt egy közös vonása. Ez pedig az első
alkalom. Szegeden Paskuj Mátyás első alkalommal
szervezett országos bajnokságot, Bajsán pedig első
alkalommal rendezték meg a falunapi ünnepségeket. És mi ott
lehettünk minkét helyen, a gyerekek
versenyezhettek, nézelődhettek, barátkozhattak és
a végén, még büszkélkedhettek is. Szegedről ugyanis 5
serleggel és kísérő érmékkel, Bajsáról pedig két helyezési
és két köszönő oklevéllel és jutalomvázákkal tértünk
haza. Az okleveleknek
igen csak örültek a gyerekek, valószínűleg azért, mert
ezek nem egyszerűen csak szimbólumok, hanem valódi
dokumentumok, amelyeken a saját nevüket olvashatják, ellentétben
egy sima serleggel vagy érmével. Itt mondunk köszönetet mindenkinek a kedves vendéglátásért
és a nem csekély fáradozásért. Eredményeink a következők :
SZEGED,
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Pingpong:
Mesaroą
Isabela – első helyezés (profi leány, 15-18)
Takarič Robert – első helyezés (profi fiú, 15-18)
Kakas Szebasztián – harmadik helyezés (fiú, 15-18)
Darts
(pikádo):
Kalamica Attila – első helyezés (fiú, 15-18)
Kakas Szebasztián – második helyezés (fiú, 15-18)
BAJSAI FALUNAPI
ÜNNEPSÉG
Pinpong:
Mészáros Dávid -
eső helyezés (amatör, V-VIII oszt.)
®eleznik T. Denis – harmadik
helyezés (amatőr, V-VIII oszt.)
Sakk:
Guzsvány
Árpád – elismerő oklevél (amatőr, középiskolás)
Bicskei Zsolt – elismerő oklevél (amatőr, középiskolás)
Gratulálunk
a nyerteseknek és a résztvevőknek egyaránt, és további
sikereket kívánunk!
Kiss
Dezső
|