|
AZ
ELSŐ HIVATALOS HÁZIBAJNOSÁG A HOLDSUGÁR
KLUB 1-BEN
Készült:
2006. június 15-én
A
Műszaki Iskolában a Valamivel
több elnevezésű diáknapok keretében rendeztük meg a
klub
első hivatalos házibajnokságát 2006. május 19-én. Már egy
jó ideje folytak az előkészületek, nőtt a gyerekek
körében az izgalom, és ők 38-an, hatalmas erőbedobással és
lelkesedéssel küzdötték végig a versenyt. Mert ez nem egy
sima bajnokság volt. Ez volt az első komoly megmérettetése a
hét hónap alatt közösségé kovácsolódott közösségnek.
Örömünnep volt ez mindannyiunk számára: a fiataloknak és
mindenki másnak, aki bármilyen
mértékben is hozzájárult ahhoz, hogy elkövetkezzen
ez a nap. A Fiatalok örültek, hogy a Holdsugár
Klub pólóját viselhetik, örültek a sok vendégnek, az
ünnepélyes hangulatnak, a rájuk váró versenynek, a reménybeli
helyezéseknek, a tombolának.

-
Ez volt életem legszebb estéje! – mondta az egyik gyerek, és
ez a mondat a szíve mélyéből fakadt. Pedig nem is ért el
komolyabb helyezést.
A
vendégeket és a versenyző fiatalokat Ivanović
Erzsébet, az iskola igazgatónője üdvözölte. Megelégedéssel
nyugtázta,
hogy az iskola ismét sikerrel vállalt
fel egy új feladatot és támogatott egy
szokatlan
eszmét, a fiatalok éjszakai sportjának eszméjét. Köszöntötte
a szabadkai önkormányzat képviselőit, Lovas Ildikót és
Romić Andriját, a kragujeváci vendégeket, a testvérklubok küldöttségét
a szabadkai Vöröskeresztből és Bajsáról élükön Vaci Andreával és Námesztovszki
Bélával, a szentendrei önkormányzat képviselőit, Jakab Péter
sportügyi tanácsost (a MÉSE elnökét) és dr. Kovács
Ferencet, aki ezt a nemes eszmét Szabadkára „szállította”,
a szabadkai Szakmai Szerveztek Szövetségéből Német Csillát,
a versenybírákat, valamint média képviselőit.

A
bajnokság alkalmából az iskola alagsorában levő klubhelyiségben
nyílt meg Szalai Attila sportkarikatúráinak kiállítása. Az
alkalmi tárlatot Lovas Ildikó, írónő, a községi művelődési
tanácsos nyitotta meg. Megnyitójában az írónő szólt a
sportról, a fiatalokról, a toleranciáról, az irodalom és a
képzőművészet szerepéről és arról a sajátos humanizmusról,
amely
megbúvik a Holdsugár
Klub
minden kis szögletében. Gratulált Szalai Attilának a kiállításhoz,
és a bemutatásra került csodálatos sportkarikatúráihoz. A Holdsugár Klub 1 első házibajnokságát
hivatalosan Romić Andrija,
a községi tanács sport- és ifjúsági megbízottja nyitotta
meg, aki egyben a Fiatalok éjszakai sporttagozata szaktanácsának
elnöke is. A bajnokság menetét Kią Radmila, a klub elnöke, és ©ebećen Josip edző irányították.
A versenyen Kresović Milan nemzetközi és Obradović
Milan köztársasági bírók bíráskodtak.
Jakab
Péter, a Magyarországi Éjszakai Sportbajnokságok Egyesülete
elnöke felolvasta dr. Faragó Sándor, az éjszaki
sportmozgalom atyjának üdvözlő levelét (lásd: Levelesláda),
aki sérülése miatt nem tudott Szabadkára utazni.
A
fiatalok három csoportba osztva versenyeztek, melynek győztesei:
A
bejegyzett versenyzők csoportjában:
1.
Takarić
Robert
2.
Juhász
Viktor
3.
Juhász
E. Tivadar
4.
Mesaroą
Izabela
Középiskolás
versenyzők csoportjában:
1.
Kakas
Szebasztián
2.
Futó
Tibor
3.
Mladenović
Boris
4.
Niąević
Miloą
Általános iskolás versenyzők csoportjában:
1.
Mladenović
Filip
2.
Jenei
Róbert
3.
Heralić
Dejan
4.
Matatić
Norbert
A csoprtelsőket a Műszaki Iskola
serleggel jutalmazta, a Klub 21
pedig mind a 12 győztesnek helyezési oklevelet adományozott.
A versenyző fiatalok között értékes jutalmakat sorsoltak ki, egyebek között a PRO STYLE TEAM kerékpárüzlet tulajdonosától, Goran Prskalotól
felajánlott kerékpárt, Szalai Attila karikaturista három alkotását,
valamint a MÉSE ajándékcsomagából pinpgngütőket, pólókat és sok-sok édességet. Az ajándékoknak
egyformán örült minden gyerek, és midannyian tapssal köszönttötték
az ajándékok felajánlóit. 
Kiss
Dezső
|