A HOLDSUGÁR
KLUB 1 MEGNYITÓJA
A SZABADKAI MŰSZAKI ISKOLÁBAN
Holdsugár Klub néven 2005. szeptember 30-án nyílt meg az első
szabadkai éjszakai sportklub a szabadkai Műszaki Iskola
alagsorában. Mint a szokatlan elnevezés is
sugallja, este nyolc és éjfél
között várja a tizenéves fiatalokat minden pénteken, azzal a céllal,
hogy hétvégén a csellengés helyett hasznos szabadidős
programot kínáljon nekik, éspedig ingyen, egy kis üdítő
meg némi harapnivaló mellett. A Holdsugár Program elindítójának,
a Klub 21 – Pozitív
Kommunikációért Egyesületnek az volt a célja, hogy az
alkohollal és a kábítószerrel való ismerkedés helyett
lehetőséget teremtsen a fiataloknak arra, hogy kis házibajnokságokon
mérjék össze erejüket.
A megnyitón az önkormányzat részéről jelen volt Kucsera Géza polgármester, Romić Andrija sport és ifjúsági
tanácsos, Molnár Pintér Edit oktatási tanácsos és mások.
Az ünnepségen részt vettek Szabadka sportéletének neves képviselői
is.
Ivanović Erzsébet, a Műszaki Iskola igazgatónője üdvözlő beszédében
elmondta, hogy az iskola bekerült az ország ötven
olyan szakközépiskolája közé,
amelyben „nyitott iskola” elnevezéssel kísérleti
programokat valósítanak meg. Mivel nyitottak minden hasznos ötletre,
felkarolták a Klub 21 civil szervezet kezdeményezését. Beszédében
kihagnsúlyozta, hogy mindannyiunk célja a fiatalok egészséges
életre nevelése, és az egymás iránti tolerancia fejlesztése.
Ennek kiváló eszköze a sport. A Holdsugár Klub létrehozása
mögé a tanári kar is felsorakozott – mondta az igazgatónő.
Kiss Dazső, a szabadkai a Holdsugár Program megalkotója és egyben
kordinátora, megnyitó beszédében
kifejezte azt a reményét, hogy idővel több hasonló éjszakai sportklub is nyílik, ahol
adottak lesznek a
feltételek ahhoz, hogy a fiatalok szemlélete és magatartása
pozitív irányba fejlődjön, nem csak a sport, hanem a kölcsönös
megbecsülés és a kapcsolatteremtés terén is. Köszöntet
mondott az iskola igazgatónőjének, Szabadka önkormányzatának,
a sportszervezeteknek és mindazoknak, akik bármi módon segítséggükkel
hozzájárultak ahhoz, hogy megnyílhasson Szabadkán az első
Holdsugár Klub.
Kucsera Géza polgármester beszédében kihangsúlyozta, hogy az önkormányzat
munkáját talán leghatékonyabban a civil szféra
tudja támogatni, jó szakmai ötletek megvalósításával. Erre a legjobb példa a Klub 21
civil szervezet Fiatalok éjszakai sporttagozata projektum,
hiszen az utóbbi időben annyiszor emlegetett toleranciát segíti.
Szerinte jó lenne, ha az ötletet más iskolában is meg
lehetne valósítani, ha erre a célra megnyitnák a
tornatermeket. Ebből sokkal nagyobb társadalmi haszon származik,
mint a tornatermek bérbeadásából.
Az üdvözlő- és megnyitóbeszédek után Kucsera Géza polgármester ünnepélyes
keretek között megnyitotta és átadta a fiataloknak az első
éjszakai pingpongklubot.
Kiss Dezső
|